Ezüst
Az ezüst története egybefonódik az aranyéval:
Már az ókorban is ismerték, fényével tett népszerűsűgre, így az arany mellett az ezüst épp annyira kedvelt ékszer alapanyag volt. Puhasága miatt nagyon könnyen nyújtható, vékonyítható, megmunkálható volt, viszont könnyen kopott. Ezért általában rézzel ötvözték, hogy ellenállóbb legyen. Az ókorban nem csak pénzérméket, de még tükröket is készítettek belőle. Amikor még előállítására csak az elemi formát ismerték, az ezüst értéke az arannyal egyenértékűnek számított. A két nemesfémet is ötvözték egymással, ebből született az electrum. Manapság azonban jól fogható az értékük közötti különbség. Ennek oka az, hogy az ezüstnek az aranyhoz képest nagyobb az előfordulása a természetben, illetve különböző kémiai vegyületekből is kinyerhetővé vált, így értéke idővel fokozatosan csökkenni kezdett. Az ókorban az ezüst Indiából, Perzsiából, és Spanyolországból származott. A középkorban ezüst bányák nagy számban Szászországban és Tirol területén nyíltak. Az új kontinens, Amerika felfedezésével onnan is érkezik ezüst Európába.
Antik és modern ezüst tárgyak széles választékát kínáljuk, melyeket megtekinthet személyesen üzletünkben, vagy megvásárolhatja őket kényelmesen és biztonságosan webáruházunkból, akár pár perc alatt!Votív keresztes koronával
Francia reggeliző szervírozó szett.
Antik ezüst zománc díszes Bacchus figura
Ezüst cigarettatárca
Olasz antik ezüst szenteltvíztartó (1810-1872) delfinekkel
Pesti ezüst kínálótálka
Pesti ezüst bécsirózsás kínálókosár
Mini ezüst Mamut figura
Votív lángnyelvvel (PGR) Per Grazia Ricevuta
Votív lángnyelvvel (PGR- Per Grazia Ricevuta)
Votív lángnyelvvel (GR) Grazia Ricevuta
Francia antik ezüst fűszertartó pár
950-es finomságú, áttört ezüst, angyalpárral díszített, háromlábú fűszertartó, pótolt, hámozott mintázatú szintelen üvegbetétekkel. Méretei: 6 x d:7 cm. Nettó tömege:202,17 gramm. Jelzett:1798-1819 között használt francia fémjellel, Pierre Meurice mesterjelével.