Weboldalunk használatával jóváhagyja a cookie-k használatát a Cookie-kkal kapcsolatos irányelv értelmében.

Ezüst

Az ezüst története egybefonódik az aranyéval:

Már az ókorban is ismerték, fényével tett népszerűsűgre, így az arany mellett az ezüst épp annyira kedvelt ékszer alapanyag volt. Puhasága miatt nagyon könnyen nyújtható, vékonyítható, megmunkálható volt, viszont könnyen kopott. Ezért általában rézzel ötvözték, hogy ellenállóbb legyen. Az ókorban nem csak pénzérméket, de még tükröket is készítettek belőle.  Amikor még előállítására csak az elemi formát ismerték, az ezüst értéke az arannyal egyenértékűnek számított.  A két nemesfémet is ötvözték egymással, ebből született az electrum. Manapság azonban jól fogható az értékük közötti különbség. Ennek oka az, hogy az ezüstnek  az aranyhoz képest nagyobb az előfordulása a természetben, illetve különböző kémiai vegyületekből is kinyerhetővé vált, így értéke idővel fokozatosan csökkenni kezdett.  Az ókorban az ezüst Indiából, Perzsiából, és Spanyolországból származott.  A középkorban ezüst bányák nagy számban Szászországban és Tirol területén nyíltak. Az új kontinens, Amerika felfedezésével onnan is érkezik ezüst Európába.                        

Antik és modern ezüst tárgyak széles választékát kínáljuk, melyeket megtekinthet személyesen üzletünkben, vagy megvásárolhatja őket kényelmesen és biztonságosan webáruházunkból, akár pár perc alatt!
Rendezés:
Cikkszám: 23511006584

Votív lángnyelvvel és hatágú csillaggal (PGR- Per Grazia Ricevuta)

Préselt, antikolt ezüst szív, tetején lángnyelvvel, koronával, hatágú csillaggal. Lángnyelvben kereszttel. Oldalélein levél szerű díszitményekkel és áttört rozettákkal, szív közepére aplikált aranyozott PGR betűk (Per Grazia Ricevuta- Kegyelemben részesült). Nettó tömege: 74,67 gramm. Méretei: 32 x 21 cm. XIX. század közepe. 
240.000 Ft 192.000 Ft
Készleten
Cikkszám: 23511006628

Német ezüst olaj-ecettartó üveg betéttel

800-as finomságú ezüst olaj-ecettartó kosár, préselt szecessziós és klasszicista díszítőjegyekkel. Csiszolt kristályüveg betétekkel. Nettó ezüst tömege: 122 gramm. Méretei: 24 x 15,5 x 7 cm. Jelzett: 1888-tól használt német, hold-koronás fémjellel. 
240.000 Ft 192.000 Ft
Készleten
Cikkszám: 23511006687

Pesti ezüst paténa

800-as finomságú, tüziaranyozott ezüst paténa, Nettó tömege: 119 gramm, méretei:d:14 cm. Alsó felének tükrében vésett IHS felirattal. Jelzett: 1867-1937 között használt pesti fémjellel. 
240.000 Ft 192.000 Ft
Készleten
Cikkszám: 23511006501

Antik ezüst fali szenteltvíztartó

Okkersárga bársonnyal borított, formára esztergált fa lapra applikált préselt, antik ezüst szenteltvíztartó. Fésűkagyló formájú, feltehetően rézből készült kehellyel, rokokó stílusú, ezüst domborművel, amely Jézus megkeresztelése Keresztelő Szent János által-t ábrázolja. Teljes méretei: 22,5 x 16 cm. Európa, XIX. század közepe. Jelzés nélkül.  
250.000 Ft 200.000 Ft
Készleten
Cikkszám: 23511000025

Ezüst olaj-ecettartó

Négy golyólábon álló, füles tartóban, csiszolt, hámozott üvegpalack pár dugóval. 800-as finomságú ezüst. Nettó: 176 gramm. 21 x 6 x 12 cm. Jelzett: 1888-tól használt német, hold koronás fémjellel, 69355 beütött formaszámmal, Koch and Bergfeld (1859-től) mesterjegyével. Továbbá 1902-37 közötti behozatali fémjellel is. 
265.000 Ft 212.000 Ft
Készleten
Cikkszám: 23511003174

Holland ezüst csokoládés díszdoboz

Holland ezüst csokoládés díszdoboz: téglatest forma doboz, préselt, trébelt ezüst lemezből, natúr mahagóni fa lapokból álló betéttel. Fedelén csokoládébab szüreteléséről készült életképpel, oldalain kakaóbab sor motívummal. Fabetétje két helyen sérült, ragasztott. 835' finomságú ezüst, Bruttó súlya 189 gramm, 3,3 x 9,5 x 11,5 cm. Jelzett: 1953-ig használt Holland fémjellel. 
280.000 Ft 224.000 Ft
Készleten
Cikkszám: 23511006494

Ezüst asztali kis csengő

800-as finomságú, öntött ezüst kis csengő, Nettó tömege: 143,30 gramm; méretei: 10,5 x d:4,5 cm. Jelzett: 800-as finomságjelzéssel. Európa, XX. század első fele- közepe. 
280.000 Ft 224.000 Ft
Készleten
Cikkszám: 23511002251

Német ezüst füles borkóstoló tálka

Német ezüst füles borkóstoló tálka: Csónak formájú ezüst tálka 8 osztatú palásttal, áttört inda szerű fülekkel. Trébelt technikával kidolgozott, 800-as finomságú ezüst lemezből. 193 gramm, 4,5 x 13 x 23 cm. Jelzett: 1886 -tól használt  német holdkoronás fémjellel. Németország, XIX. század II. fele- vége. 
290.000 Ft 232.000 Ft
Készleten
Cikkszám: 23511005070

Magyar Királyi koronázási ékszerek miniatűr másolata dobozzal

925-ös finomságú aranyozott ezüst, 3 darab: szent korona, jogar, országalma,  Nettó tömege: 43gramm. Szent korona szines zománcozással. Jelzett: 1999-2006 közötti magyar fémjellel. Eredeti dobozával. 
290.000 Ft 232.000 Ft
Készleten
Cikkszám: 23511005525

Ezüst füles kínáló niellós díszítéssel

875-ös finomságú, szovjet ezüst kétfüles kínáló tál áttört, vésett, niellós díszítésű palásttal, aranyozott részletekkel. Nettó tömege: 193 gramm.  Méretei: 8 x 19 x 12,5 cm. Jelzett: 875-ös finomság-szerinti szovjet fémjellel és 1966-99 közötti behozatalijellel.
290.000 Ft 232.000 Ft
Készleten
Cikkszám: 23511005992

Ezüst ló figura

800-as finomságú ezüst ló figura, Nettó tömege: 149,16 gramm; Méretei: 7 x 3 x 10 cm. Olaszország, XX. század második fele. Jelzett: 2016-tól használt magyar fémjellel.  

298.000 Ft 238.400 Ft
Készleten
Cikkszám: 13511000490

Olasz ezüst cukortartó

Ezüst cukortartó doboz két csavart díszítésű füllel, levehető fedéllel. Nettó: 200.5 gramm. Jelzett: 1944-1968 között használt olasz (PI, Pisa), 800%. ezrelékes ezüst fémjellel. Mérete: 10.5 x 14 x 9.5 cm.
300.000 Ft 240.000 Ft
Készleten