Weboldalunk használatával jóváhagyja a cookie-k használatát a Cookie-kkal kapcsolatos irányelv értelmében.

Ezüst

Az ezüst története egybefonódik az aranyéval:

Már az ókorban is ismerték, fényével tett népszerűsűgre, így az arany mellett az ezüst épp annyira kedvelt ékszer alapanyag volt. Puhasága miatt nagyon könnyen nyújtható, vékonyítható, megmunkálható volt, viszont könnyen kopott. Ezért általában rézzel ötvözték, hogy ellenállóbb legyen. Az ókorban nem csak pénzérméket, de még tükröket is készítettek belőle.  Amikor még előállítására csak az elemi formát ismerték, az ezüst értéke az arannyal egyenértékűnek számított.  A két nemesfémet is ötvözték egymással, ebből született az electrum. Manapság azonban jól fogható az értékük közötti különbség. Ennek oka az, hogy az ezüstnek  az aranyhoz képest nagyobb az előfordulása a természetben, illetve különböző kémiai vegyületekből is kinyerhetővé vált, így értéke idővel fokozatosan csökkenni kezdett.  Az ókorban az ezüst Indiából, Perzsiából, és Spanyolországból származott.  A középkorban ezüst bányák nagy számban Szászországban és Tirol területén nyíltak. Az új kontinens, Amerika felfedezésével onnan is érkezik ezüst Európába.                        

Antik és modern ezüst tárgyak széles választékát kínáljuk, melyeket megtekinthet személyesen üzletünkben, vagy megvásárolhatja őket kényelmesen és biztonságosan webáruházunkból, akár pár perc alatt!
Rendezés:
Cikkszám: 23511005735

Kristályüveg cukorszóró ezüst fedéllel

Kerek talpas, kristály hatású üveg cukorszóró ezüst fedéllel. Jelzett: 1870-es londoni sterling ezüst (925%. ezrelékes) fémjellel. Nettó: 17.18 gramm. Magassága: 12.5 cm. Átmérője: 5 cm.
65.000 Ft
Készleten
Cikkszám: 23511005888

Olasz ezüst tejszínkiöntő

800-as finomságú ezüstből készült tejszínkiöntő, palástján poncolt felületen apró, négyszirmú domború virágdíszítések. Nettó tömege:46,8 gramm; méretei:6 x 7,5 x 5 cm. Jelzett: 1944-68 között használt olasz fémjellel. 
65.000 Ft
Készleten
Cikkszám: 23511006262

Mini ezüst kagyló tálka hableány figurával

800-as finomságú ezüst, Nettó tömege: 42 gramm. Méretei: 4,5 x 5 x 6,5 cm. Jelzett: 1968-tól használt olasz-, valamint 2016-tól használt magyar fémjellel.
85.000 Ft 68.000 Ft
Készleten
Cikkszám: 23511005155

Mini ezüst dán dog figura

Öntött, cizellált, 925’ finomságú ezüst, 44,5 gramm, méretei: 4,5 x 1,5 x 5 cm. Jelzett: modern olasz-, valamint 2016-tól használt magyar fémjellel.
90.000 Ft 72.000 Ft
Készleten
Cikkszám: 23511006616

Német ezüst keresztelő pohár

800-as finomságú ezüst keresztelőpohár, Nettó tömege:51,2 gramm. Palástján préselt rózsafűzérrel díszített címerpajzs (véset nélkül) Méretei:8 x 5,7 cm. Jelzett: 1888-tól használt német hold-koronás fémjellel. (Kisebb horpadással). 
90.000 Ft 72.000 Ft
Készleten
Cikkszám: 23511005827

Mini ezüst rokka

925-ös finomságú ezüstből készült  mini rokka, Nettó tömege: 47,2 gramm; méretei: 5 x 4 x 3 cm. Jelzett: Arezzo, modern olasz fémjellel, valamint 2016-tól használt magyar fémjellel egyaránt.  
95.000 Ft 76.000 Ft
Készleten
Cikkszám: 23511005790

Mini ezüst hattyú figura

800-as finomságú ezüstből készült hattyú figura. Nettó tömege: 46,6 gramm; Méretei: 4,5 x 6 x 2 cm. Jelzett: 1968-tól használt olasz fémjellel, valamint 2016-tól használt magyar fémjellel egyaránt. 
100.000 Ft 80.000 Ft
Készleten
Cikkszám: 23511006620

Bécsi antik ezüst talpas fűszertartó

13 latos antik ezüst, téglalap alakú taplról felhúzott, hasáb formájú száron négyszögletes alakú fűszertartó kehellyel, melynek széle virág és levél díszítésekkel. Nettó tömege: 73,7 gramm. Méretei: 6 x 7,5 x 6,5 cm. Jelzett: Bécs, 18?? (elmosódott) fémjellel. 
115.000 Ft 92.000 Ft
Készleten
Cikkszám: 23511006242

Mini ezüst háromárbócos vitorláshajó

/Kolombusz hajója/:800-as finomságú ezüst, fa talapzaton. Bruttó tömege: 58,3, gramm. Méretei:8,5 x 3 x 6,5 cm. Jelzett: 1968-tól használt olasz (Arezzoi) fémjellel.
117.000 Ft 93.600 Ft
Készleten
Cikkszám: 23511006061

Angol fűszerszóró pár ezüst kupakkal/fedéllel (Birmingham 1862)

Savmaratott szintelen üveg testű, 925'-ös finomságú ezüst kupakkal/fedéllel készült fűszertartó/szóró pár. Magassága: 8 cm. Jelzett: Birmingham 1862-es fémjellel. Egyik üvegtest csorbult. 
95.000 Ft
Készleten
Cikkszám: 23511005383

Pici ezüst bonbonier - gyógyszertartó - pipere edényke

Kerek formájú fületlen edényke fedelével virág forma fogantyúval. Három mezőre osztott palástján préselt, trébelt virág minával. 835-ös finomságú ezüst, Nettó: 59,8 gramm, méretei: 5,5 x d:7 cm. Jelzett: 835-ös finomság-szerinti pótlólag beütött modern magyar fémjellel. 
120.000 Ft 96.000 Ft
Készleten
Cikkszám: 23511005994

Mini ezüst fóka figura

800-as finomságú ezüst, Nettó tömege: 57,81 gramm; Méretei: 4,5 x 5 x 4,5 cm. Olaszország, XX. század második fele.  Jelzett: 2016-tól használt magyar fémjellel.  
120.000 Ft 96.000 Ft
Készleten