Weboldalunk használatával jóváhagyja a cookie-k használatát a Cookie-kkal kapcsolatos irányelv értelmében.

Ezüst

Az ezüst története egybefonódik az aranyéval:

Már az ókorban is ismerték, fényével tett népszerűsűgre, így az arany mellett az ezüst épp annyira kedvelt ékszer alapanyag volt. Puhasága miatt nagyon könnyen nyújtható, vékonyítható, megmunkálható volt, viszont könnyen kopott. Ezért általában rézzel ötvözték, hogy ellenállóbb legyen. Az ókorban nem csak pénzérméket, de még tükröket is készítettek belőle.  Amikor még előállítására csak az elemi formát ismerték, az ezüst értéke az arannyal egyenértékűnek számított.  A két nemesfémet is ötvözték egymással, ebből született az electrum. Manapság azonban jól fogható az értékük közötti különbség. Ennek oka az, hogy az ezüstnek  az aranyhoz képest nagyobb az előfordulása a természetben, illetve különböző kémiai vegyületekből is kinyerhetővé vált, így értéke idővel fokozatosan csökkenni kezdett.  Az ókorban az ezüst Indiából, Perzsiából, és Spanyolországból származott.  A középkorban ezüst bányák nagy számban Szászországban és Tirol területén nyíltak. Az új kontinens, Amerika felfedezésével onnan is érkezik ezüst Európába.                        

Antik és modern ezüst tárgyak széles választékát kínáljuk, melyeket megtekinthet személyesen üzletünkben, vagy megvásárolhatja őket kényelmesen és biztonságosan webáruházunkból, akár pár perc alatt!
Rendezés:
Cikkszám: 23511002127

Bécsi ezüst kínáló kosár üveg betéttel

Füles ezüst kínáló kosár üveg betéttel. Áttört díszítésű ezüst test gyöngysoros peremmel. Jelzett: 1867-1936 közöti bécsi, 800-as finomságú ezüst fémjel. 405 gramm. Magassága: 28 cm, átmérője: 18 cm.
149.000 Ft
Készleten
Cikkszám: 23511004150

Ezüst likőrös palack kispohárral

Ezüst likőrös palack palástján hármas virágdíszekkel, levehető röviditalos kispohárral. Nettó: 211 gramm. Magasága: 15.5 cm, átmérője: 8 cm. Kispohár magassága: 6.5 cm. Jelzett: modern ukrán, illetve utólagos, 2016-tól használt magyar 925-ös finomságú sterling ezüst fémjel.
150.000 Ft
Készleten
Cikkszám: 23511000924

Bécsi ezüst gyertyatartó KG monogrammal

Ezüst gyertyatartó nóduszán és kerek talapzatán körbefutó vésett és gilosált díszítéssel, "KG" monogrammal. Magassága: 28 cm. Talpának átmérője: 14.5 cm. Jelzett: 1872-1922 között használt bécsi, 800-as finomságú ezüst fémjel, CS mesterjegy. Nettó: 236 gramm.
154.000 Ft
Készleten
Cikkszám: 23511000925

Bécsi ezüst gyertyatartó

800-as finomságú ezüst, 272 gramm; 29 x d:14,5 cm. Baluszter forma test, kerek talpról felhúzott üreges, nódusszal tagolt szár. Jelzett: Bécs, 1872-1922 közötti fémjellel. 
154.000 Ft
Készleten
Cikkszám: 23511002251

Német ezüst füles borkóstoló tálka

Német ezüst füles borkóstoló tálka: Csónak formájú ezüst tálka 8 osztatú palásttal, áttört inda szerű fülekkel. Trébelt technikával kidolgozott, 800-as finomságú ezüst lemezből. 193 gramm, 4,5 x 13 x 23 cm. Jelzett: 1886 -tól használt  német holdkoronás fémjellel. Németország, XIX. század II. fele- vége. 
160.000 Ft
Készleten
Cikkszám: 23511005992

Ezüst ló figura

800-as finomságú ezüst ló figura, Nettó tömege: 149,16 gramm; Méretei: 7 x 3 x 10 cm. Olaszország, XX. század második fele. Jelzett: 2016-tól használt magyar fémjellel.  

160.000 Ft
Készleten
Cikkszám: 23511004875

Ezüst cukorurna

800-as finomságú ezüst dupla füles, fedeles urna, palástján domborított szőlőfürt mintázattal. Nettó tömege:299,7 gramm; méretei: 23 x 15 x 10 cm. Jelzett: Pest, (1937-66) közötti fémjellel. 
165.000 Ft
Készleten
Cikkszám: 23511005913

Pesti ezüst kétkarú gyertyatartó

Kerek talpon, 835-ös finomságú ezüstből készült kétkarú asztali gyertyatartó, akantusz levél mintázatú karokkal. Nettó tömege: 218 gramm; méretei: 13 x 19 x 10 cm. Jelzett: Pest, 1966-99 között használt fémjellel. 
165.000 Ft
Készleten
Cikkszám: 23511005911

Antik bécsi ezüst gyertyatartó 1847

Kézzel trébelt kerek talpról felhúzott, 13 latos antik ezüst gyertyatartó, nódusszal tagolt szárral. Nettó tömege: 228 gramm. Méretei: 24,5 x d:11,5 cm. Jelzett: 1847-es antik bécsi fémjellel. 
175.000 Ft
Készleten
Cikkszám: 23511000025

Ezüst olaj-ecettartó

Négy golyólábon álló, füles tartóban, csiszolt, hámozott üvegpalack pár dugóval. 800-as finomságú ezüst. Nettó: 176 gramm. 21 x 6 x 12 cm. Jelzett: 1888-tól használt német, hold koronás fémjellel, 69355 beütött formaszámmal, Koch and Bergfeld (1859-től) mesterjegyével. Továbbá 1902-37 közötti behozatali fémjellel is. 
179.000 Ft
Készleten
Cikkszám: 13511000489

Olasz ezüst kávéskanna

Ezüst kávéskanna csavart díszítésű füllel, zsanérosan záródó fedéllel. Jelzett: 1944-1968 között használt olasz (TV, Treviso), 800%. ezrelékes ezüst fémjellel. Mérete: 13.5 x 18.5 x 11 cm. Nettó: 262.9 gramm.
180.000 Ft
Készleten
Cikkszám: 23511000990

Bécsi klasszicista stílusú ezüst tálca

800-as finomságú ezüst, 336 gramm; 38,5 x 19 cm. Téglány forma test, áttört fülrésszel, klasszicista stílusú trébelt díszített peremmel. Jelzett: Bécs, (1867-1937) közötti fémjellel. 
180.000 Ft
Készleten