Weboldalunk használatával jóváhagyja a cookie-k használatát a Cookie-kkal kapcsolatos irányelv értelmében.

Ezüst

Az ezüst története egybefonódik az aranyéval:

Már az ókorban is ismerték, fényével tett népszerűsűgre, így az arany mellett az ezüst épp annyira kedvelt ékszer alapanyag volt. Puhasága miatt nagyon könnyen nyújtható, vékonyítható, megmunkálható volt, viszont könnyen kopott. Ezért általában rézzel ötvözték, hogy ellenállóbb legyen. Az ókorban nem csak pénzérméket, de még tükröket is készítettek belőle.  Amikor még előállítására csak az elemi formát ismerték, az ezüst értéke az arannyal egyenértékűnek számított.  A két nemesfémet is ötvözték egymással, ebből született az electrum. Manapság azonban jól fogható az értékük közötti különbség. Ennek oka az, hogy az ezüstnek  az aranyhoz képest nagyobb az előfordulása a természetben, illetve különböző kémiai vegyületekből is kinyerhetővé vált, így értéke idővel fokozatosan csökkenni kezdett.  Az ókorban az ezüst Indiából, Perzsiából, és Spanyolországból származott.  A középkorban ezüst bányák nagy számban Szászországban és Tirol területén nyíltak. Az új kontinens, Amerika felfedezésével onnan is érkezik ezüst Európába.                        

Antik és modern ezüst tárgyak széles választékát kínáljuk, melyeket megtekinthet személyesen üzletünkben, vagy megvásárolhatja őket kényelmesen és biztonságosan webáruházunkból, akár pár perc alatt!
Rendezés:
Cikkszám: 23511002611

Német ezüst psumintartó

Kerek talpazaton tornyos psumintartó aranyozott csengőkkel és zászlócskákkal. 835-ös finomságú ezüst, 24 x d:6 cm; 92 gramm. Jelzett: 1886-tól használt német, holdkoronás fémjellel, valamint későbbi, 2016-tól használatos magyar fémjellel. 
180.000 Ft
Készleten
Cikkszám: 23511004522

Angol ezüst felszentelő kanál

925-ös finomságú ezüst, 90 gramm; hossza:26,5 cm. Jelzett: London, 1901 fémjellel, Wakely & Wheeler Manufaktura, London, 1884-től. (J.W.F.C.W.)
180.000 Ft
Készleten
Cikkszám: 23511005665

Csehszlovák art deco ezüst cukordoboz

800-as finomságú, csehszlovák ezüst cukordoboz, nyolcszögletű palást és zsanérosan záródó fedél, Nettó tömege: 300 gramm, Méretei: 7 x 12,5 x 9 cm. Jelzett: 1929-1941 között használt csehszlovák fémjellel. 
180.000 Ft
Készleten
Cikkszám: 23511005924

Szamárhát fazonú pesti ezüst fagylaltos kanál szett (8 darabos)

800-as finomságú ezüstből készült fagylaltos kanál "szamárhát" fazonú nyéllel. Mindösszesen 8 darab, Nettó össz.tömege: 211,3 gramm. Jelzett: 1867-1937 között használt pesti fémjellel. Gravírozott monogrammal a nyelében.
185.000 Ft
Készleten
Cikkszám: 23511002988

Bécsi empire ezüst talpas kínálótálka

13 latos antik ezüst, 292 gramm, 12 x d: 16 cm. Négyszögletes talpas szár, bordázott kerek kínálórésszel. Jelzett: Bécs, 1815 antik fémjellel, valamint 1810 és 1824 között használt adójellel.
190.000 Ft
Készleten
Cikkszám: 23511005666

Lengyel art deco ezüst cukordoboz

800-as finomságú lengyel ezüst cukordoboz, 4 golyólábon álló szögletesen tagolt test és zsanérosan záródó fedéllel, amelyek kézi vésett díszítésűek. Nettó tömege: 305 gramm, méretei: 8 x 12 x 9,5 cm. Jelzett: 1920-1963 között használt lengyel fémjellel. 
190.000 Ft
Készleten
Cikkszám: 23511003430

Antik ezüst zománc díszes Bacchus figura

Antik ezüst zománc díszes Bacchus figura: antik ezüst boroshordó formájú talapzaton ülő Bacchus figura, ruházata vésett, gilosált zománc ékítésekkel. Egyik kezében szőlőfürt apró gyöngyszemekből. Testének törzs része elöl 1 darab golyó formájú fehér gyöngyház, hátán aranylemezkékkel díszített porcelán. Bécs, XIX. század vége. Feloldatlan jelzések. 
195.000 Ft
Készleten
Cikkszám: 23511003638

Londoni ezüst szelence teknős páncél fedéllel

Három pici lábon álló henger forma ezüst szelence, zsanérosan záródó, ezüst intarziával díszített teknős páncél fedéllel. Belül bársonnyal bélelt.  925-ös finomságú ezüst, bruttó súlya: 47 gramm; 4,5 x 6,5 cm; Jelzett: London, 1919 fémjellel. Az intarzia masni egyik szára hiányos.
195.000 Ft
Készleten
Cikkszám: 23511005784

Mini ezüst skótjuhász kutya figura

800-as finomságú ezüstből készült mini ezüst skótjuhász kutya figura. Nettó tömege: 162,4 gramm; Méretei: 6 x 6,5 x 1,8 cm. Jelzett: 1944-68 között használt olasz (Firenze) fémjellel, valamint 2016-tól használt magyar fémjellel egyaránt. 
195.000 Ft
Készleten
Cikkszám: 23511003328

Ezüst lábas cukordoboz

Ezüst lábas cukordoboz: Kézzel megmunkált, kalapált test és zsanérosan záródó fedél, öntött lábak.Belül aranyozott. 800-as finomságú ezüst, 437 gramm, 6,5 x 17,5 x 10 cm.  Jelzett: 1944-68 között használt olasz fémjel, valamint későbbi, 2016 utáni belföldi fémjellel is ellátva. 
200.000 Ft
Készleten
Cikkszám: 23511002307

Antik aranyozott ezüst fűszertartó pár

Antik aranyozott ezüst fűszertartó pár oroszlánfejes fülekkel, palástján vésett, poncolt mintákkal. Bruttó: 122 gramm. 6.5 x 9.5 x 5.5 cm. Feloldatlan fémjelzés, GF mesterjegy, illetve utólagos, 2016-tól használt belföldi, 800-as finomságú ezüst fémjel.
210.000 Ft
Készleten
Cikkszám: 23511002697

Pesti ezüst füles tejkiöntő

Pesti ezüst  füles tejkiöntő: hólyagos fazonú, hasábolt, kerek talpon hasábolt, hasas forma test, íves fül csontgyűrűkkel. 800'-as finomságú ezüst, 646 gramm, magassága: 17,5 cm, szélessége 19 cm. Jelzett: Pest, 1867-1936 fémjelzéssel, egymásra írt JF és"LISZT" beütött mesterjelzések.
210.000 Ft
Készleten