Weboldalunk használatával jóváhagyja a cookie-k használatát a Cookie-kkal kapcsolatos irányelv értelmében.

Ezüst

Az ezüst története egybefonódik az aranyéval:

Már az ókorban is ismerték, fényével tett népszerűsűgre, így az arany mellett az ezüst épp annyira kedvelt ékszer alapanyag volt. Puhasága miatt nagyon könnyen nyújtható, vékonyítható, megmunkálható volt, viszont könnyen kopott. Ezért általában rézzel ötvözték, hogy ellenállóbb legyen. Az ókorban nem csak pénzérméket, de még tükröket is készítettek belőle.  Amikor még előállítására csak az elemi formát ismerték, az ezüst értéke az arannyal egyenértékűnek számított.  A két nemesfémet is ötvözték egymással, ebből született az electrum. Manapság azonban jól fogható az értékük közötti különbség. Ennek oka az, hogy az ezüstnek  az aranyhoz képest nagyobb az előfordulása a természetben, illetve különböző kémiai vegyületekből is kinyerhetővé vált, így értéke idővel fokozatosan csökkenni kezdett.  Az ókorban az ezüst Indiából, Perzsiából, és Spanyolországból származott.  A középkorban ezüst bányák nagy számban Szászországban és Tirol területén nyíltak. Az új kontinens, Amerika felfedezésével onnan is érkezik ezüst Európába.                        

Antik és modern ezüst tárgyak széles választékát kínáljuk, melyeket megtekinthet személyesen üzletünkben, vagy megvásárolhatja őket kényelmesen és biztonságosan webáruházunkból, akár pár perc alatt!
Rendezés:
Cikkszám: 23511003780

Kerek ezüst kistálca trébelt díszítéssel

Trébelt, kerek ezüst kistálca fonott peremmel. Nettó: 264 gramm. Átmérője: 20.5 cm. Jelzett: utólagos, 2016-tól használt pesti, 800-as finomságú ezüst fémjellel.
105.000 Ft
Készleten
Cikkszám: 13511000485

Ezüst váza plasztikus díszítéssel

Ezüst váza palástján plasztikus leveles-, gyümölcsös díszítéssel. Nettó: 156.4 gramm. Jelzett: talpán ARARAT 900, illetve 2016-tól használt belföldi, 900%. ezrelék finomságú ezüst fémjellel. Magassága: 10.5 cm.

110.000 Ft
Készleten
Cikkszám: 23511000411

Talpas ezüst kínálótálka

Kerek talpról felhúzott, kerek kínálótál, préselt, poncolt díszítéssel. 800-as finomságú ezüst, 165 gramm; 14 x d: 16 cm. Jelzett: 1872-1902 közötti behozatali fémjellel. 
110.000 Ft
Készleten
Cikkszám: 23511005379

Olasz ezüst fedeles cukortartó

Kerek talpon gömbölyded forma cukortartó edényke két füllel, fedelével. 800-as finomságú préselt ezüst, Nettó: 86,94 gramm, méretei: 10,5 11,5 x 8 cm. Jelzett: 1944-1968 között használt olasz, valamint pótlólag beütött, 2016-tól használatban lévő magyar fémjellel. 
110.000 Ft
Készleten
Cikkszám: 23511005667

Biedermeier ezüst cukorszóró

13 latos antik ezüst biedermeier porcukorszóró, Nettó tömege:116 gramm, méretei: 15 x d:7 cm. Kerek talpon, zsanérosan záródó fedéllel. Jelzett: Bécs,1857 fémjellel.
110.000 Ft
Készleten
Cikkszám: 23511005668

Antik ezüst porcukorszóró

13 latos antik ezüst porcukorszóró, Nettó tömege:108 gramm; Méretei: 13,5 x d:7 cm. Barokk fazonú palástján akantusz levél díszítésekkel. Kerek talpon, menetes fedéllel. Feltehetően német, XIX. század első fele, közepe. Jelzett: 13latos finomságjelzéssel IW mesterjellel, valamint pótlólag fémjelzett modern konvenciós fémjellel. 
110.000 Ft
Készleten
Cikkszám: 23511005780

Ezüst spániel kutya figura

800-as finomságú ezüstből készült spániel kutya figura. Nettó tömege: 88,3 gramm; Méretei: 5,5 x 3 x 4 cm. Jelzett: 1968-tól használt olasz (Arezzo) fémjellel, valamint 2016-tól használt magyar fémjellel egyaránt. 
110.000 Ft
Készleten
Cikkszám: 23511005781

Mini ezüst uszkár kutya figura

800-as finomságú ezüstből készült mini ezüst uszkár kutya figura. Nettó tömege: 81,1 gramm; Méretei: 5 x 4 x 6,5 cm. Jelzett: 800-as finomságjellel. 
110.000 Ft
Készleten
Cikkszám: 23511003174

Holland ezüst csokoládés díszdoboz

Holland ezüst csokoládés díszdoboz: téglatest forma doboz, préselt, trébelt ezüst lemezből, natúr mahagóni fa lapokból álló betéttel. Fedelén csokoládébab szüreteléséről készült életképpel, oldalain kakaóbab sor motívummal. Fabetétje két helyen sérült, ragasztott. 835' finomságú ezüst, Bruttó súlya 189 gramm, 3,3 x 9,5 x 11,5 cm. Jelzett: 1953-ig használt Holland fémjellel. 
115.000 Ft
Készleten
Cikkszám: 23511004653

Ezüst süteményes villa szett (6 személyes)

800-as finomságú ezüst, 165 gramm, hossza: 14, 5cm. 6 darab. Jelzett: 1968--tól használt olasz-, (Padova) valamint modern magyar fémjellel. 
120.000 Ft
Készleten
Cikkszám: 23511005782

Ezüst bernáthegyi kutya figura

800-as finomságú ezüstből készült mini ezüst bernáthegyi kutya figura. Nettó tömege: 89,7 gramm; Méretei: 6 x 3,7 x 5 cm. Jelzett: 1944-68 között használt olasz (Firenze) fémjellel, valamint 2016-tól használt magyar fémjellel egyaránt. 
120.000 Ft
Készleten
Cikkszám: 23511005803

Ezüst hidroplán dísztárgy

835-ös finomságú ezüstből készült ezüst hidroplán modell - dísztárgy. Nettó tömege: 115,4 gramm. Méretei: 5 x 11 x 11,5 cm. Jelzett: 2016-tól használt magyar fémjellel. 
120.000 Ft
Készleten