Weboldalunk használatával jóváhagyja a cookie-k használatát a Cookie-kkal kapcsolatos irányelv értelmében.

Ezüst

Az ezüst története egybefonódik az aranyéval:

Már az ókorban is ismerték, fényével tett népszerűsűgre, így az arany mellett az ezüst épp annyira kedvelt ékszer alapanyag volt. Puhasága miatt nagyon könnyen nyújtható, vékonyítható, megmunkálható volt, viszont könnyen kopott. Ezért általában rézzel ötvözték, hogy ellenállóbb legyen. Az ókorban nem csak pénzérméket, de még tükröket is készítettek belőle.  Amikor még előállítására csak az elemi formát ismerték, az ezüst értéke az arannyal egyenértékűnek számított.  A két nemesfémet is ötvözték egymással, ebből született az electrum. Manapság azonban jól fogható az értékük közötti különbség. Ennek oka az, hogy az ezüstnek  az aranyhoz képest nagyobb az előfordulása a természetben, illetve különböző kémiai vegyületekből is kinyerhetővé vált, így értéke idővel fokozatosan csökkenni kezdett.  Az ókorban az ezüst Indiából, Perzsiából, és Spanyolországból származott.  A középkorban ezüst bányák nagy számban Szászországban és Tirol területén nyíltak. Az új kontinens, Amerika felfedezésével onnan is érkezik ezüst Európába.                        

Antik és modern ezüst tárgyak széles választékát kínáljuk, melyeket megtekinthet személyesen üzletünkben, vagy megvásárolhatja őket kényelmesen és biztonságosan webáruházunkból, akár pár perc alatt!
Rendezés:
Cikkszám: 23511006498

Olasz Antik Ezüst szenteltvíztartó (1810-72)

Préselt, patinázott ezüst fali szenteltvíztartó akantusz levél és angyal ábrázolású kerettel, benne üveg alatt aranyozott vörösrézből készült, préselt Krisztus és Mária arcképével díszített medalionnal. Bruttó tömege: 98,8 gramm. Méretei: 21 x 11 x 3,5 cm. Jelzett: 1810-1872 közötti antik olasz fémjellel. 
360.000 Ft 288.000 Ft
Készleten
Cikkszám: 23511006499

Olasz antik ezüst szenteltvíztartó (1810-72)

Préselt, patinázott ezüst fali szenteltvíztartó akantusz levél és angyal ábrázolású kerettel, benne üveg alatt aranyozott vörösrézből készült, préselt Krisztus és Mária arcképével díszített medalionnal. Bruttó tömege: 98,8 gramm. Méretei: 21 x 11 x 3,5 cm. Jelzett: 1810-1872 közötti antik olasz fémjellel. 
360.000 Ft 288.000 Ft
Készleten
Cikkszám: 23511006619

Antik bécsi ezüst fűszertartó pár (1837)

13 latos antik ezüst fűszertartó pár, Nettó tömege: 242 gramm. Méretei:7,5 x d:9,5 cm. Kerek talpról fehúzott, díszítőgyűrűvel tagolt, rövid szár, rajta karéjos peremmel készült fűszertartó kehellyel. Jelzett: Bécs, 1837 fémjellel. Feloldatlan mesterjeggyel. 
360.000 Ft 288.000 Ft
Készleten
Cikkszám: 23511006449

Bécsi lüszterzománcos talpas ékszertartó tálka.

14 karátos rozé aranylemezzel és 925-ös finomságú ezüstből készült kis ékszertartó tálka. Ovális formájú talpról felhúzott, ovál forma kistálka, belső felületén transzparens fehér és rózsaszín lüszterzománcozás, tükrében festett virágkosár díszítéssel. Bruttó tömege: 133,2 gramm. Méretei: 6,5 x 9,5 x 7 cm. Jelzett: 1867-1872 között használt bécsi fémjellel. Restaurálás nyomaival. 
390.000 Ft 312.000 Ft
Készleten
Cikkszám: 23511003015

Bécsi antik ezüst tányér áttört peremmel

Bécsi antik ezüst dísztányér, peremén áttört szőlőleveles és szőlőfürtös mintával. Jelzett: 1821-es bécsi, 13 latos antik ezüst fémjel. Nettó: 276 gramm. Átmérője: 21 cm.
410.000 Ft 328.000 Ft
Készleten
Cikkszám: 13511000491

Pesti Art deco kiskínáló

800-as finomságú ezüst, Nettó tömege: 292,4 gramm. Méretei: 5,5 x d:21,5 cm. Kerek formájú, nyolcosztatú, gerezdelt testű kínálótál négy mandula formájú lábbal. Kézzel kalapált kidolgozottságú. Jelzett: Pest, 1937-66 között használt fémjellel. 
440.000 Ft 352.000 Ft
Készleten
Cikkszám: 23511004875

Ezüst cukorurna

800-as finomságú ezüst dupla füles, fedeles urna, palástján domborított szőlőfürt mintázattal. Nettó tömege:299,7 gramm; méretei: 23 x 15 x 10 cm. Jelzett: Pest, (1937-66) közötti fémjellel. 
450.000 Ft 360.000 Ft
Készleten
Cikkszám: 23511005438

Pesti Art Deco Kétkarú ezüst gyertyatartó

Nyolcszögletes talpról felhúzott, art deco fazonú trébelt kétkarú gyertyatartó, 800-as finomságú ezüst, 293 gramm; méretei:15,5 x 11 x 24 cm. Jelzett: Pest, 1937-66 között használt fémjellel. 
450.000 Ft 360.000 Ft
Készleten
Cikkszám: 23511005439

Prágai Art nouveau ezüst váza üvegbetéttel

Kúp formájú áttört ezüst vázatest három ívelt, áttört füllel és golyó forma lábon. Ívesre köszörült szintelen üvegbetéttel. 800-as finomságú ezüst, Nettó tömege: 291 gramm; méretei: 17 x d: 15 cm. Jelzett: Prága, 1867-1937 között használt fémjellel. 
450.000 Ft 360.000 Ft
Készleten
Cikkszám: 23511006510

Ezüst feszület / kereszt

800-as finomságú ezüst, áttört szélű, öntött feszület korpusszal. A kereszt négy szárán a négy apostol képmásával. Nettó tömege:139,46 gramm, Méretei: 21 x 16 cm. XX. század első fele-közepe. Jelzett: 800-as finomságjelzéssel és feloldatlan fémjelzéssel.
450.000 Ft 360.000 Ft
Készleten
Cikkszám: 23511005910

Háromkarú bécsi ezüst asztali gyertyatartó

Kerek talpon háromkarú, 925-ös finomságú ezüst gyertyatartó. Nettó tömege:312 gramm; Méretei: 12 x d:28 cm. Jelzett: 1922-től használt osztrák fémjellel. 

468.000 Ft 374.400 Ft
Készleten
Cikkszám: 23511006315

Judaika - Ezüst persely

Ezüst, 99 g. Golyó lábakon álló, imaház formájú adománygyűjtő doboz (cedáká), csavart mintázatú, ívelt füllel. Felületén vésett díszítményekkel. Jelzett: Schwäbisch Gmünd, 800-as fémfinomsági-, valamint 1872-1902 közötti bécsi behozatali jellel, Wilhelm Binder. Német, XIX. század vége. M.: 5,5 × 5 × 13,2 cm.
380.000 Ft
Készleten