Weboldalunk használatával jóváhagyja a cookie-k használatát a Cookie-kkal kapcsolatos irányelv értelmében.

Ikonok

Az ikon görög eredetű szó, annyit tesz: kép, képmás.

Elsősorban a keleti egyházak, az orthodox és a görögkatolikus egyházak szentjeinek, Szűz Máriának és Krisztusnak a hordozható képmását ábrázolták. Ezeket a liturgikus képeket isteni kegyelemmel átitatott anyagnak tekintették.  Ezt hangsúlyozván különböző, igen értékes anyakokat használnak hordozó felületnek, mint például elefántcsont, fém, zománc, mozaik, valamint a későbbiek folyamán azért, hogy minél szélesebb körben is elérhetővé váljon, bútorlapokra, fatáblára is festették. A hétköznapokban túlnyomóan ezzel a formájával találkozhatunk. Ezek a képek általában meg is vannak szentelve. Ezek az egyházak spiritualitásában fontos szerepet játszanak, és általuk Isten és szentjeinek tiszteletének tudatosítása a cél, megerősítvén az ikon és az előtte imádkozó személy közötti kapcsolatteremtést, amely átvitten, egyfajta hídként köti össze Istent és a hívő személyt. Talán érdekes lehet az a tény is, hogy ezeket a szentképeket az egyházak nem tekintik sem dekorációnak, sem műtárgynak. 19. sz. második feléből származó és 20. századi ikonok széles választékát megtekintheti személyesen üzletünkben, vagy megvásárolhatja őket kényelmesen és biztonságosan webáruházunkból, akár pár perc alatt!

Rendezés:
Cikkszám: 21011000298

Görög vagy Szerb Ikon: Hodigitria

Faragott fatáblára, olajjal festett szerb vagy görög ikon triptichon középső tagja. Méretei:31 x 19 cm. Restaurált. Görögország, esetleg Szerbia, XVIII. század.
750.000 Ft
Készleten
Cikkszám: 21011000576

Ikon Pravoszláv bronz kereszttel

Fatáblára festett ikon szentekkel, beépített pravoszláv bronz kereszttel. Méretei: 41,5 x 31 cm. Oroszország, XIX. század. 
850.000 Ft
Készleten
Cikkszám: 21011000575

Ikon Lukács evangelista ábrázolásával

Fa táblára kézzel festett ortodox ikon Lukács evangelista és attribútumának ábrázolásával. XVIII-XIX. század, orosz. Tempera, fa. Mérete: 54.5 x 40 cm. Talpas, áttört, félköríves keretben. 
890.000 Ft
Készleten
Cikkszám: 21011000591

Krisztus keresztrefeszítése ikon kisméretű bronz pravoszláv kereszttel

Nagyméretű, fa táblára kézzel festett orosz ikon, Krisztus keresztrefeszítésének ábrázolásával. Az ikonbetét helyén egy világos- és sötétkék zománccal díszített, öntött bronz ortodox/pravoszláv feszület található, amelyet temperával festett kompozíció vesz körül. A kereszt mellett két oldalt három-három alak áll, balra Szűz Mária, Mária Magdolna, és Mária (Kleofás felesége), jobbra Szent János apostol, feltehetően Longinus százados és egy angyal. Az ikon bal felső sarkában Jézus levétele a keresztről, jobb felső sarkában Jézus sírbatétele látható. Oldalt további három-három szent alak ábrázolásával. XIX. század közepe, cári Oroszország. Mérete: 44 x 37 cm. (Bronz kereszt mérete: 19.5 x 10.5 cm). Rendkívül impozáns és ikonográfiailag összetett ikon. Korának megfelelő állapotban, apró kopásokkal, néhány helyen restaurálás nyomával.
1.250.000 Ft
Készleten
Cikkszám: 21011000566

Krisztus keresztrefeszítése ikon bronz pravoszláv kereszttel

Nagyméretű, fa táblára kézzel festett orosz ikon, Krisztus keresztrefeszítésének ábrázolásával. Az ikonbetét helyén egy kék és fehér zománccal díszített, öntött bronz ortodox/pravoszláv feszület található, amelyet temperával festett kompozíció vesz körül. A kereszt mellett két oldalt három-három alak áll, balra Szűz Mária, Mária Magdolna, és egy férfi szent, jobbra Szent János apostol, feltehetően Longinus százados és egy női szent. Az ikon bal felső sarkában Jézus levétele a keresztről, jobb felső sarkában Jézus sírbatétele látható. Oldalt és a sarkokon virágmintás zománcmunkát imitáló színes festés. XIX. század közepe, cári Oroszország. Mérete: 44.5 x 37.5 cm. Rendkívül impozáns és ikonográfiailag összetett ikon. Korának megfelelő állapotban, apró kopásokkal.
1.950.000 Ft
Készleten