Már az ókorban is ismerték, fényével tett népszerűsűgre, így az arany mellett az ezüst épp annyira kedvelt ékszer alapanyag volt. Puhasága miatt nagyon könnyen nyújtható, vékonyítható, megmunkálható volt, viszont könnyen kopott. Ezért általában rézzel ötvözték, hogy ellenállóbb legyen. Az ókorban nem csak pénzérméket, de még tükröket is készítettek belőle. Amikor még előállítására csak az elemi formát ismerték, az ezüst értéke az arannyal egyenértékűnek számított. A két nemesfémet is ötvözték egymással, ebből született az electrum. Manapság azonban jól fogható az értékük közötti különbség. Ennek oka az, hogy az ezüstnek az aranyhoz képest nagyobb az előfordulása a természetben, illetve különböző kémiai vegyületekből is kinyerhetővé vált, így értéke idővel fokozatosan csökkenni kezdett. Az ókorban az ezüst Indiából, Perzsiából, és Spanyolországból származott. A középkorban ezüst bányák nagy számban Szászországban és Tirol területén nyíltak. Az új kontinens, Amerika felfedezésével onnan is érkezik ezüst Európába.
Antik és modern ezüst tárgyak széles választékát kínáljuk, melyeket megtekinthet személyesen üzletünkben, vagy megvásárolhatja őket kényelmesen és biztonságosan webáruházunkból, akár pár perc alatt!
Kisméretú, 925-ös finomságú sterling ezüstből készült cukorcsipesz, hossza: 11 cm, Nettó tömege: 30 gramm. Jelzett: Sheffield, 1890-es, valamint pótlólag beütött, 2016-tól használatban lévő magyar fémjellel.
13 latos antik ezüst evőkanál, Nettó tömege: 54,6 gramm; hossza:21,5 cm. Jelzett: erősen elmosódott antik (bécsi?) fémjellel. Nyelében vésett C.Z. monogrammal.
Hegedűtok fazonú nyéllel 2 darab ezüst fűszerkanál, Nettó tömege:12,2 gramm, hossza:7,5 cm. Jelzett: 1867-1937 közötti pesti fémjellel, gravírozott monogrammal.
800-as finomságú ezüstből készült mini csimpánz figura. Nettó tömege: 23,5 gramm; Méretei: 3,3 x 2,5 x 2 cm. Jelzett: 1968-tól használt olasz fémjellel, valamint 2016-tól használt magyar fémjellel egyaránt.
800-as finomságú ezüstből készült falevél és termését imitáló, mini ezüst fűszerszóró; Nettó tömege: 28,1 gramm; méretei: 4 x 5 x 8 cm. Jelzett: 1968-tól használt olasz (Padova) fémjellel, valamiint 2016-tól használt magyar fémjellel egyaránt.
800-as finomságú ezüst korong formájú szelence, zsanérosan záródó fedéllel. Nettó tömege: 19,3 gramm; Méretei: 1,3 x d:4,1 cm. Jelzett: 1968-tól használt olasz fémjellel, valamint 2016-tól használt magyar fémjellel egyaránt. Fedelének belső felületén ajándékozási gravírozással.
800-as finomságú ezüstből készült, zsanérosan záródó két félből álló, hordó formájú szelence. Nettó tömege: 18,2 gramm; Méretei: 3,5 x d:3,5 cm. Jelzett: 1968-tól használt olasz fémjellel, valamint 2016-tól használt magyar fémjellel egyaránt.
Ezüst őzike figura: 925-ös finomságú ezüst, Nettó tömege: 30,05 gramm; Méretei: 4,5 x 1 x 4 cm. Olaszország, XX. század második fele. Jelzett: modern konvenciós fémjellel.